Fogas kérdések

Fogas kérdések

A címből biztosan kitalálták, hogy ezúttal az oroszlánbarlangba invitáljuk Önöket, vagyis kedvencük szája háza tája a célpontunk. Ha kutyánk-macskánk vígan ropogtatja a keményebb falatokat, száraz tápot, nem gubbaszt a tányérja felett a nyálát –szó szerint is- csorgatva, akkor az ideális esettel állunk szemben. Feladatunk csak az időszakos felülvizsgálat, és a megelőzés. Hogy mit takar ez utóbbi? A legegyszerűbb a reklámban fogkefévé változó rágnivalóval meglepni néha a négylábúakat.

Emellett kapható az eledelbe keverhető porrá őrölt készítmények, amik megelőzik a fogas problémákat. Ezen készítmények mellett, ha kedvünk és türelmünk van, főleg fiatal korban elkezdve a fogmosáshoz is hozzászoktathatjuk őket. Erre a célra vannak állatok számára kifejlesztett termékek, semmi esetre se használjuk a saját fogkrémünket. Háziasított ragadozókkal élünk együtt, és ahogyan azt az iskolában tanultuk az ő fogazatuk tarajos zápfogakkal teli, szemben a mi gumós zápfogainkkal. A különbséget persze a teljes fogsorban megtaláljuk, emellett pedig a nyálunk sem egyezik az övékével. Ez utóbbi adja a jellemző fogproblémák közötti eltérést is. Amíg a gazdi nyála savasságra, és emiatt foga szuvasodásra hajlamos (lásd rágóreklám), addig házi kedvenceink a lúgos kémhatás miatt a fogkő képződés veszélyének vannak jobban kitéve. Kezdetben persze nem is látszik, de sok kicsi sokra megy, és ha a megelőzést elhanyagoltuk, akkor egyszer csak megjelenik a sárgás-barnás csík a fogakon, és csak hízik, vastagszik. Egy idő után a fogíny alá is betör, azt egyre lejjebb tolja, kitéve az érzékeny fognyakat a káros hatásoknak. Ez egyébként a baktériumok kedvelt megtelepedési és szaporodási helye. A fenti hatások végső soron fogínygyulladást okoznak. Ez, ha kicsit jobban megnézi az ember, sötétebb vörös duzzadt csíkban jól kivehető az íny szélén. Ekkor már biztosan nem csak a látvány zavar minket.

Egy gazdihoz-szaladáskor, egy arc közeli dörgölőzéskor, ha a leheletük útjába kerülünk, a lélegzetünk is elakad. Na nem a meghatottságtól, hanem a bűztől, ami az állat felől érkezik. De ha a büdös száj nem is „ötlene orrba”, az ezt követő súlyosabb tünet okvetlenül szembeötlő kell, hogy legyen. Ekkor már a gyulladás olyan komoly fájdalmat okoz kedvencünknek, hogy egyszerűen nem bír enni. Letesszük elé a tápot vagy a maradékot, előtte majd’ megőrül, hogy mikor kapja már, a tál fölött viszont meggondolja magát, és csak a nyála csorog, nem lát neki, ahogyan „illene”. Ekkor kissé el kell, hogy szégyelljük magunkat, de aztán lépjünk a tettek mezejére, kezeljük a problémát. Vigyük el állatorvoshoz. Ne vetítsük ki a saját fogorvos-félelmünket négylábú társainkra, ők a „fog-tortúra” ideje alatt enyhe altatásban lesznek. A rendelőben a kolléga neki gyürkőzik, ultrahangos fogkőleszedővel megtisztítja a teljes fogsort, kihúzza a már menthetetlen fogakat, kezeli a gyulladást, és ha úgy ítéli meg, antibiotikum kúrát is előír. Ébredés után hazavive őket újra tiszta lappal indulhatunk immár az újbóli fogkő képződés megelőzését, magunknak pedig a gondos gazda cím megőrzését tűzve ki célul.

Ha már a szájba-rágós dolgoknál tartunk, végezetül a csontetetéssel kapcsolatban is lássunk tisztán. Mi, emberek nem esszük meg a csontot. A kutyák és macskák igen, ezt tudjuk jól. Sőt a csigolyákat rágás nélkül, egészben, a szárnyasok hosszú csöves csontjait éppen csak megroppantva keresztben nyelik le. Ezeket mégse adjuk nekik. Hogy miért? Mert a szilánkok felsérthetik a nyelőcsövet, a beleket, vagy el is akadhatnak súlyos bélelzáródást okozva. Ha mégsem, akkor – különösen öreg kutyák és cicák esetén- a kijárathoz közelebb áll be a béltartalom és nagy fájdalommal járó bélsárrekedést okoz. A nagy velős csontokat, az alaposan rágó, jó fogsorral rendelkező állatnak a kifőtt lapos csontokat (egy kis húst is rajta hagyva) is bátran odaadhatjuk nekik. Egészséges fogakkal, fogínnyel és nagy műgonddal, látható élvezettel fognak nekilátni.